Tehát. Megkezdem én is blogos pályafutásom itt, az én kis Szerelmem árnyékában.
Takács Ági vagyok, mint azt már tudjátok, és két nap múlva lesz egy éve, hogy együtt vagyunk Danival. Amióta ismerem, mindig mondogatta, ha valami szerencsétlenség ért, hogy ez azért van mert Takács vagyok. Az elején kiröhögtem, milyen hülyeségeket beszél, de csak lehet benne valami...amikor venném a vonatjegyet és két perc múlva indul a vonat (az utolsó vonat az isten háta mögülről) és kifogy a vonatjegyes papír a kasszánál, és a nő csigalassan szedegeti frissen lerágott körmével a celluxot az új tekercsről, és az utolsó pillanatban ugrok fel a vonatra... Lehet abban valami, hogy minket születésünkkor homlokon csókolt Murphy. Főleg ha belegondolok, hogy az ilyen 'majdnem megúszott balszerencse után' ellopják a vonatúton az mp3-lejátszómat, majd lekéssük a következő vonatot, és éjfélre vergődünk haza... Velünk ilyesmi elég gyakran megesik, ha együtt vagyunk.
De ha már szóba került az évfordulónk. Ma voltam ajándékot vadászni a Kedvesnek.. Nem mondom el mit vettem nehogy elolvassa. Tehát bementem egy szupermarketbe itt Debrecenben (ja igen külön Murphy öröme, hogy csupán több mint 200 kilométerre lakunk egymástól). Tehát vásároltam a hatalmas üzletben. Beálltam a sorba fizetni. Már nem fárasztom magam azzal, hogy megnézzem hol vannak legkevesebben hátha akkor hamarabb végzek, mivel abban a sorban tuti hogy 20 perc várakozás elteltével kerülök sorra, vagy annál jóval később.. Ácsorgok, várakozok... eltelt 10 perc... az előttem lévő befejezte. Csodálkoztam is. "A sütőtököt csak akkor veheti meg ha leméreti a zöldségosztályon"-mondja a nagyon kedves kasszásnéni.. hjajj.. még tíz perc mire lehúzza a két sütőtököt, és amiért beszóltam, hogy majd utánam beütik, bosszúból kifizettet velem egy pohár tejfölt duplán. Így jártam. Szabadulok a sorból. Még van némi dolgom a vevőszolgálatnál. Konkrétan egy mp3-lejátszó cseréje, amit azután vettem hogy ellopták az előzőt, és természetesen elromlott rögtön. Várok.. Várok... 10 perc.. 15 perc... juppí: "miben segíthetek?"... nyitnám a számat és elémgurul egy ló. Igen, egy ló. Plüssló. nagy és szőrös. Ennyit mond a vevő: "a ló nem nyerít." A pultosok elkezdenek kacagni. Mindenki mosolyog, csak a vevő nem. A pultos tárcsáz..: "Peti, miért nem nyerít a ló?... (közben a másik pultosra kacsint)..oh értem! Meg kell nyomni a fülét!" ááááááááááááááááááááááááá mosolygok a történteken, majd az órámra tekintek. Lekéstem a buszt ami egy órában egyszer jár. Juppí. Mostmár én jövök. NEM CSERÉLIK KI. A kezembe nyom a nő egy rózsaszín fecnit, rajta az mp3 árával.Hozzá kapok egy Menj a francba mosolyt. Hmm... de nekem kell egy lejátszó! Addig hisztizek míg Peti (igen a zseni ló-fülnyomós srác) elő nem kerül, hogy választhassak egy újat. Ráfizetek és már vihetem is az új, libazöld mp4-lejátszómat, ami olyan kicsike, hogy csupán pár nap és elhagyom. Klassz.
Hab a tortán, hogy kénytelen kelletlen felszálltam egy buszra ami a város másik végébe vitt, leszálltam róla egy olyan megállóban ahol felszálltam egy olyan buszra ami Felsőjózsáról a Dobozi lakótelepre navigál, és egy egy méter hosszú bagettel, két hatalmas táskányi kajával a vállamon addig vergődtem, míg haza nem jutottam.
És most jön a legjobb:
MEGTALÁLTAM A TÖKÉLETES AJÁNDÉKOT. :)
